2014. július 4., péntek

Rókagomba ragu salátaszívben

Ez a második étel, amit idén rókagombából készítettünk. Maga az elkészítés nagyban hasonlít az előző ételhez, mert annyira bejött nekünk, hogy nem szerettünk volna a ragus megoldástól eltávolodni. A legfontosabb különbség a fűszerezésben és a tálalásban keresendő…


Kell hozzá:
30 dkg rókagomba,
3 db salátaszív, 2 ek. tejföl,
1 közepes fej vöröshagyma,
2 tk. balzsamecet,
2 dl natúr joghurt, 2 ek. vaj,
olívaolaj, só, frissen őrölt fekete bors.

A rókagombát jó alaposan megmostam, majd felaprítottam. A vajon és az olívaolajon megpirítottam a felaprított vöröshagymát, néhány perc elteltével pedig beletettem a rókagombát. Ízesítettem sóval, frissen őrölt borssal, készre pároltam. Mikor elkészült, házi tejföllel dúsítottam, került hozzá tárkony és egy kevés balzsamecet.  
A salátaszíveket megmostam, félbevágtam, és kevés olajon minden oldalát kissé megpirítottam. Amikor elkészült a legbelső két-három levélkés részt kivágtam, és a rókagomba ragut ebbe kanalaztam. Jó étvágyat!

Bor:
Rókagombához bort párosítani szerintem nagyon izgalmas dolog. Rendkívül karakteres, fűszeres ízű gombaféle, ami sokszor borsos, kicsit csípős, néhol kesernyés ízjegyeket ad. Ehhez a kombinációhoz és testes, fahordós erjesztésű-érlelésű bort ajánlok, mondjuk egy chardonnayt, de próbát lehet tenni egy jó olaszrizlinggel is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése