2011. január 23., vasárnap

Villányi gasztro körkép

Ma már vitatott, hogy a villányi vállalkozók a borturizmus területén is megelőzték a piacot, vagy éppen ellenkezőleg, az ő munkájuk iránt érdeklődő, borért utazni képes, minőségi turizmusban újabb lehetőséget láttak, és nem haboztak kihasználni a lehetőségeket.  Mindegy, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, de ma ott tartunk, hogy ezen a vidéken a borturizmus sikertörténet lett.
   
Borturizmus
A villányi „szezon” jó idő esetén már a tavasz első hónapjában megkezdődik, van azonban példa arra is, hogy egy-egy jobb téli hétvégén is százak nyüzsögnek a borvidék településein.  A helyi borászok és a Borút Egyesület összefogásának köszönhetően ma Villány az elsőszámú borvidék, amennyiben a hazai fogyasztók borturisztikai és gasztronómiai célpontot keresnek.


Villány-Siklósi Borút úttörő kezdeményezés volt Magyarországon, hiszen már 1994-ben megszervezték és kiépítették. A borút a villányi borvidék adottságaira alapozva, német, osztrák és francia példák alapján, nyolc település, szőlő- és bortermelő magánszemélyek, vállalkozók, civil szervezetek összefogásával indult, ma pedig már a környék 18 települését karolja át. Az egyesület alapvető elgondolásai a mai napig változatlanok. Lényege, hogy a borvidéki látogatás ne csupán a borkóstolásról szóljon, hanem változatos élményt és színvonalas szolgáltatásokat kínáljon a borturistáknak a kiváló panzióktól és szállodáktól kezdve, a kulturális rendezvényeken át, a fesztiválokig. A Villány-Siklósi Borút állomásait egyéni tematikájú túrákon járhatják végig az érdeklődők: van olyan, amely a környék művészeti látnivalóit köti össze a borkóstolással, van olyan, ahol bakancsos túrán járhatjuk be a természeti látnivalókat, fedezhetjük fel a kikerics élőhelyét, mely mára a borvidék egyik szimbóluma is lett.


A Villányi borvidék további előnye, hogy viszonylag kis területre koncentrálódnak a látni-, felfedezni-, és ízlelnivalók. A szervezők kifejezetten ajánlják, hogy akár gyalogosan, akár biciklivel is könnyűszerrel eljuthatunk az egymástól néhány kilométernyi távolságra eső helyszínekre, míg ugyanez mondjuk a Tokaji, vagy az Egri borvidéken - jóval nagyobb kiterjedése miatt - már nehezebben kivitelezhető. Van itt minden, amit szem-száj kívánhat. Betekinthetnek egésze kis pincékbe a városka főutcáján, ahol jó esetben a gazda személyesen kínálja lopóval hordóból a borát. Továbbléphetnek a palackos borok kínálata felé, de még mindig maradhatnak olyan helyeken, ahol a berendezés kissé rusztikus, magyaros vagy éppen svábos. Ha a pénztárcájuk engedi, kiélhetik vágyaikat a legdrágább villányi borok élvezetében, csillogó-villogó látványpincékben, modern XXI. századi környezetben.

Ételek-Italok
Emlékszünk még arra az időszakra, amikor a borvidék két végét is egy-egy csárda zárta le, s ezen kívül említésre méltó vendéglátással nemigen lehetett találkozni Villányban. Eltelt négy-öt esztendő, és ennek egyszer és mindenkorra vége lett!
Ma már gyakorlatilag minden gasztronómiai igényű vendég megtalálhatja az ízlésének valót a városkában. Persze nem lett volna teljes az ottlétünk, ha nem merültünk volna el a gasztronómiai élvezetekben, előtte azonban egy kis kitérő. Nevet természetesen nem szeretnénk írni, mindenesetre az objektivitás miatt el kell mondanom, hogy ért minket kifejezetten negatív élmény is. Volt szerencsénk olyan vendéglátó-ipari egységekben járnunk, ahol a tulajdonosok nem teljesen értették meg, hogy mit szeretnénk, így inkább úgy ítéltük meg, jobban tesszük, ha továbbállunk. Nem bántuk meg! Úgy érzem, kötelességem részletesen is beszámolni arról, amit tapasztalatunk, s kiemelni, hogy ma már a pincék is rendelkeznek olyan kiváló konyhával, hogy nem szükséges továbbállnia a vendégnek, hanem helyben is elkölthetik ebédjüket vagy vacsorájukat, ráadásul a borok minőségében is biztosak lehetnek.
Elsőként a Polgár Pincében ért minket igazán kellemes meglepetés. Az Elixír vertikális teszt után Polgárék modern konyhájában és tradicionális kemencékben a nagymama receptjei alapján főzött, sütött ételek élvezetében merülhettünk el Simai József konyhafőnök jóvoltából. A konyhai alapanyagok jó része a saját farmon nevelt mangalica, szürkemarha, racka, nyúl, és az ugyancsak saját vadászterület adta fácán és szarvas vagy éppen vaddisznó is lehet. Egy-két ajánlat az étlapról: tejfölös mangalica-szalonnás lepény,  tárkonyos racka-raguleves cipóban tálalva, vörösboros szürkemarha pörkölt dödöllével. Jó sorsunk úgy adta, hogy tormakrémlevest pirított mangalica sonkával, kölessel töltött magyaros szőlőlevelet, házi káposztás tészta ágyon tálalt kacsasültet, aranygaluskát és vegyes sajttálat fogyasztottunk. Polgárék tradicionális, hungarikumokkal jócskán bíró, remek étel-bor harmóniára épülő vacsoráit, menüsorait jó szívvel ajánljuk.

Vagy öt esztendeje már, hogy a Bock Pince Étterem viszonylag csendesen megnyitotta kapuit. A tulajdonos kötődése a gasztronómiához közismert, hiszen a budapesti Bock Bisztro biztos törzshelye már évek óta a borínyenceknek. Viszonylag rövidre szabott időnknek és a rengeteg bornak „köszönhetően” csupán kis ízelítőket kaptunk, azok tökéletes ízei, mediterrános stílusa teljesen lenyűgözött minket. Kimondottan tudjuk ajánlani a borokhoz illő kreatív borkorcsolyákat, melyek fogyasztása a mediterrán belső kerthelységben, teraszon csak emeli a borok színvonalát. A borok és ételek párosításából felocsúdva azért magunk között megállapítottuk, hogy a házi pácolású sajtokat, a káposztás zúzalevest, a cserépedényben sült kacsát meggymártással, schupfnudlival és a Bock csokoládékockát szedermártással még visszajövünk megkóstolni.
Gere Attila nem az a nyugvó típus. Erre a megállapításra jutottunk, amikor megtekintettük a Diófás téren lévő szálloda-bővítést, majd amikor már a pincében mesélt új gasztro terveiről, tudtuk, nem tévedtünk a fenti megállapítást illetően. Néhány szóban az itt fellelhető különlegességekről. Fahéjas fügeborral érlelt kacsamell parázson pirítva, burgonyás palacsintával és séfúr kedvenc hét-titok mártásával, barrique hordódongán füstölt angol hátszín hidegen, sült cikória salátával, feketeteás datolya dresszinggel, egészben sült szürkemarha bélszín, borsos kacsamáj kalappal, spárga felfújttal és fekete cardamom mártással, aszaltmeggy puding keserűcsokoládé öntettel.
Igazából mindenhol nagy élményekkel távoztunk, de a Polgár vacsora mellett, amit még sokáig emlegetni fogunk, az a Teleky Zoltán séf által celebrált modern kreatív menü, melyet a Wunderlich Látványpince és Étteremben nyílt módunk elfogyasztani. A menü a következő volt. Helyi kecskesajt grillezve, fehérborecetes, négysaláta ágyon, sárgadinnye krémleves mentás túrógombóccal, rozmaringos bárányérmék, balzsamecetes, paradicsomos kölestortával és baconos póréhagymás zöldbabbal, francia csokoládétorta (60%-os csokival), hozzá bodzás sabayanne. Nehéz volt szavakat találni a tökéletes menüsort elfogyasztva.
Villányban tehát virágzik a borélet, és éled a helyi gasztronómia is. Talán soha ennyire nem volt érezhető, hogy a jó minőségű alapanyagokra építkező helyi konyha még messzebbre repítheti a kiváló borok hírét. Ha arra jártok, próbáljátok ki.

Villányi évjáratok

1990 **** Nagyon jó év, kiegyensúlyozott csapadékkal, és megfelelő napos órák számával. Még jó néhány helyen nagyrészt nagyüzemi szőlőültetvényeken, nagy hozamokkal termelték a szőlőt. A borászati stílusok még nem alakultak ki.

1991 *** Kimondottan esős év, mely az egyébként is nagy hozamokkal termelt szőlőt még jobban megviselték. Vékony, közepes borok születtek.

1992 **** Nagyon jó év, szinte minden ideálisan alakult, csupán a nyár közepén tapasztalható aszályos időszak nyomta rá néhol a bélyegét a termésre. Koncentrált borok. Sok bor most került leszálló ágba.

1993 ***** Az év során szinte minden ideálisan alakult. Kitűnő év, sok és emlékezetes borral. A legtöbb villányi termelő szerint az áttörés éve. Megbízható tárolás mellett, jó termelőtől még mindig élvezhető.

1994 ** Közepes év, esős nyárral, majd később esős szürettel. Néhány helyen kényszerszüretet is eredményezett. Közepesen testes, kevéssé koncentrált borokat adott.

1995 **** Nagyon jó évjárat száraz meleggel, ugyanakkor elegendő csapadékkal. Kimondottan lassan fejlődő borokat adott. Több még ma is élvezhető.

1996 ** Közepes év, sok esővel, több helyütt kényszerszürettel. Nagyon emlékeztet 1994-re, annál talán egy fokkal gyengébb. Kistestű, vékony borokat adott. Több ma már leszálló ágban van.

1997 **** Nagyon jó évjárat, 1995 ikerpárjának is emlegetik. Sok termelő szerint az új típusú szőlészeti- és borászati szempontok megtestesülésének éve. Még mindig élvezhető.

1998 *** Jó év, szüret környéki esőkkel. Kellemes, gyümölcsös, megbízható, de nem kiemelkedő borokkal. Érdemes elfogyasztani, ami a pincében van, további fejlődése nem várható.

1999 **** Nagyon jó év, kiegyensúlyozott csapadékkal és meleggel. Sok bor még mindig forgalomban van. Még mindig érdemes vásárolni, illetve eltenni. 2008 nyarán ítélve a nagy boroknak további öt évet jósolunk.

2000 ***** Kitűnő évjárat, megfelelő érésekkel, elegendő esővel, sok meleggel. Testes, koncentrált, telt, tanningazdag borokat adott. Nagy jövő előtt álló év, bőven találkozni a piacon 200-es borokkal, sőt van, aki most hozza piacra.

2001 *** Jó év, megbízható, de nem kiemelkedő borokkal. Sok gyümölcs, közepes test, alacsony koncentráció. Talán leginkább 1998-ra emlékeztet.

2002 **** Nagyon jó év, ahol mind a korai, mind a késői fajták bíztatóan teljesítettek. Jelentős tannintartalmak, magas alkohol, sok gyümölcs. Bátran vásárolható.

2003 ***** „Bomba év”- ahogy az egyik termelő igen találóan megnevezte. Valóban minden a szőlőtermesztők álmai szerint teljesült, a virágzástól kezdve egészen a szüretig. Nagyon sok meleg nap, magas átlaghőmérsékletek, elegendő csapadék. Bátran ajánlható, akár gyűjtésre is.

2004 *** Jó évjárat, főként a késői fajtákat tekintve. A szüreti időszakban tapasztalható esős idő miatt a korai fajták kevésbé szerepeltek jól. Jó néhány bor még fellelhető, de inkább fogyasztásra, mint gyűjtésre javasoljuk.  

2005 *** Az előző évhez nagyon hasonlító év. Szinten mindenben megegyezik 2004-el, talán egy évvel korában testesebb, koncentráltabb borok születtek.

2006 ***** Kitűnő évjárat! Nagyon meleg nyár és hosszú száraz ősz, a meleg jó eloszlásba jelentkezett, volt elegendő csapadék is, a szőlők viszont elkerülték a hőgutát. A hordómintákat és a palackos tételeket kóstolva igen élvezetes, nagy évnek minősíthető, sokban emlékeztet 2003-ra és 2000-re, de komplexebb, elegánsabb megjelenésben.

2007 **** Sajnos sok helyütt volt hősokk, ami megviselte a szőlőket. Nagyon sok palackos tételnél, hordómintánál tapasztalhatók ún. főtt ízek, aszalt gyümölcsökre emlékeztető illatok. Több fajtánál kifejezetten előnytelen volt az év. Még sok ismerkedést igényel. Alacsony sav, magas alkohol és tannin.

* gyenge, ** közepes, *** jó, **** nagyon jó, ***** kitűnő.

(Évjárat-táblázatom részben személyes kóstolások, megfigyelések, tapasztalatok, részben termelői információk alapján készült. A 2008-2009-2010-es év értékelésével még várok.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése