Menüpontok

2011. szeptember 7., szerda

Étteremkalauz a'la Hungary

Negyedszerre jelentette meg hazánk egyik vezető könyvkiadója éves étteremkalauzát. A kiadványt persze sokan bírálták, bírálják azóta is, szerintem viszont inkább az az érdekes, hogy miért nem sikerült egy valóban minden szempontból teljesen független, egyetlen céghez sem kötődő Michelin vagy Gault Millau féle összeállítás megjelentetni, persze kicsiben.

Nagy várakozás előzte meg szakmai körökben és a fogékony gasztromániás közönség soraiban is a 2011-es kalauz megjelenését. Annál is inkább, mert elmaradt a szokásos tavaszi bemutató a Könyvfesztiválon, és sokáig se kép, se hang. Mi tagadás, szóbeszéd tárgyát képezte, hogy a sorban negyedik kötet egyáltalán megjelenik-e, s ha igen, vajon mikor? A szerzőpáros még a nyár elején kiadott egy nyilatkozatot, hogy ők időben elkészültek a teszteléssel, március 15-re minden anyag a kiadó rendelkezésére állt. Talány, hogy miért tartott idáig a megjelentetés…

A szerkesztők így kommentálták az esetet: „A kiadó jelezte, hogy idén adja ki utoljára ebben a formában az étteremkalauzt, mert nem tartja összeegyeztethetőnek a cégcsoport egyik ágának üzleti érdekeivel. (Egyes éttermek nem méltányolták tesztelt kínálatuk részletes-konkrét leírását.) A kiadó azt javasolta, hogy a kalauz a jövőben alakuljon át egyfajta toplistás kiadvánnyá, amiben csak a legjobb 50-60 étteremről szerepel részletes leírás és pontszám.

A főszerkesztőség és a tesztelők szerint azonban továbbra is nagy szükség van országos független kalauzra, amely a/ nemzetközi összehasonlításra is módot ad; b/ megbízhatóan informálja a bel- és külföldi utazót arról, hol mire számítson; c/ bátorítsa és segítse az arra érdemeseket. Ezt mások is így látják, ezért biztosítottnak látszik, hogy a jövő évtől más kiadónál, más néven, megújuló formában jelentkezhetünk - olyan cégek támogatásával, amelyeknek nincs kalauzérzékeny üzletáguk. Ez lesz a BŰVÖS SZAKÁCS ÉTTEREMKALAUZ, amelyben a formai változások ellenére marad az értékrend és a függetlenség.”

Magyarország top 15 étterme 2011-ben, pontszámok alapján:
Costes  (16)
Onyx  (16)
Chateau Visz (15)
Csalogány26  (15)
Mák bistro (15)
Nobu Budapest (15)
Babel Delicate (14,5)
Alabárdos étterem (14)
Arany Kaviár (13,5)
Arcade bistro (13,5)
Bock bisztró (13,5)
Enoteca Corso (13,5)
Faustos’s étterem (13,5)
Olimpia vendéglő (13,5)
Café Pierrot (13,5)

Az év étterme: Onyx. Az év konyhafőnőke: Huszár Krisztián (Mák bistro). Az év felfedezettje: Bernát Dániel (U26). Dudás Szabolcs (Anyukám mondta). Pál János (Piac bisztró). Az év étteremtulajdonosai (üzemeltetői): Hamvas Zoltán (Onyx, Gerbeaud ház). Gabnai Csaba (Brill bisztró). Gratulálunk a győzteseknek, a kitüntetetteknek.


A 2012-es évre a tesztelés elindult. Országszerte keressük azokat az új helyeket (is), ahol tisztes konyhát kínálnak sokak által elérhető áron. Az elmúlt egy év sok kellemes meglepetést hozott ezen területen: azok mellett, akik már régóta bizonyítanak, egyre szaporodnak vidéken is az ígéretes vendéglők...

5 megjegyzés:

  1. Kis hazánkban nem tudhatjuk mennyire hiteles. Vajon megbízhatunk benne?

    VálaszTörlés
  2. Rosenmayer András2011. szeptember 8. 9:14

    Szerintem igen :-)

    VálaszTörlés
  3. Olvastátok a Hertelendy kastélyszálló közleményét a kalauzzal kapcsolatban? Nem semmi!!!

    VálaszTörlés
  4. Rosenmayer András2011. szeptember 10. 11:45

    Nekem sajnos az egész kalauzzal kapcsolatban az a magyar "virtus" jut eszembe, amiért oly sokan nem szeretnek minket. Ha tévednék, javítsatok ki...

    VálaszTörlés
  5. Étteremtesztek...? Mint minden, ez is szubjektív... Itthon meg "szegényes" is. Aki nálunk volt (?) az étlapról "Borzas Pulyka"-t ( burgonyaberébe forgatott pulykamell, kapros, joghurtos uborkamártással) rendelt, meg talán sült tarját.... A szőlő hegyen, Győrtől 15km-r,e alacsonyabb árfekvésű, de népies ételeket is kell kínálnunk....Persze ha az éttermet tesztelő személy nem kap elég keretet, akkor nem fog nálunk sem szürkemarha borjút, sem szarvas bélszínt, vagy tejes bárány koronát, vagy libamájat fügelekváros bormártással rendelni. Ez alapján megítélni a mi konyhánkat olyan, mintha valaki mustáros kolbászt (ami persze lehet igen jó) rendelne a Taubenkogel-ben...

    VálaszTörlés