Menüpontok

2011. szeptember 10., szombat

Káposztás bableves

A most bemutatásra kerülő leves, vagy hívjuk inkább egytálételnek, szülővárosom egyik jólismert fogása. Legalábbis az volt, mondjuk 20-30-40 évvel ezelőtt, de a sváb-poncichter hagyományokat őrző háztartásokban most is sokszor asztalra kerül. Fontos elmondanom, hogy ezt a fogást ne feltétlenül a mostani világba helyezzétek el, hiszen akkor volt "klasszikus", mikor még sokan végeztek kétkezi munkát.

A „poncichter” konyhával kapcsolatos első írásomat itt találjátok, s milyen meglepő, ennek is két legfontosabb alapanyaga a bab és a káposzta. Itt és most nem szeretném újra leírni, hogy miért alakult egy így, hiszen, akit érdekel, úgyis el tudja olvasni. Ezt a leveses ételt többféle képen is el lehet készíteni: lehet sűrűbbre vagy hígabbra, lehet kicsit turbózni házi kolbásszal, esetleg kockázott csülökkel, kedvünk, kalóriaigényünk szerint.

Alapanyagok:
1 zacskó tarka lóbab
2 pár juhbeles virsli
25 dkg savanyúkáposzta
3 szál sárgarépa
3 szál fehérrépa
só, bors, ízlés szerint
2 babérlevél
3 gerezd fokhagyma
cukor
olívaolaj
köménymag

Most így készítettük:
A babot beáztatjuk, felrakjuk főni babérlevéllel, fokhagymával. Mikor már majdnem megfőtt, az előzőleg megtisztított, felkarikázott és egy külön edényben, kevés olívaolajon lepirított sárgarépát és fehérrépát hozzáadjuk. Sózzuk, borsozzuk, rövid ideig együtt főzzük, majd hagyományos módon berántjuk, ügyelve arra, hogy túl sűrű se legyen. Miközben a bab és a zöldségek készre főnek, szintén egy külön edényben megpirítjuk a káposztát kevés olívaolajjal, cukorral, egész borssal és kömény hozzáadásával. Ha elkészült, felkarikázzuk a virslit, és néhány perccel később a káposztát is hozzákeverjük a zöldséges bableveshez, majd összeforraljuk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése