2014. október 9., csütörtök

Meleg húskenyeres buci

A húskenyér (leberkäse) nyugati szomszédunk egyik fontos gasztronómiai fogalma. Egész kis kultusz lengi körül, vásárolható a legkisebb bolttól a legnagyobb hipermarketig, legtöbbször kóstolható a henteseknél is, de sokszor a házi ízekben világbajnok buschenschankokban is egyedi változatokra bukkanhatunk. Eszik hidegen, melegen, roston sütve, tányéron, vagy zsemlébe téve. Ezt a változatot ehetjük akár otthon, de városnézésre, piknikre is remek tipp.

A mostani sajtos változat alapját azonban nem Ausztriában, hanem egy soproni hentesboltban vettem. Egy kevés újhagymát felkarikáztam, és zsiradékon enyhén lepirítottam, majd kevés cukrot tettem hozzá, karamellizáltam.  
Néhány perc elteltével egy evőkanál mustárt tettem hozzá, elkevertem, majd kevés balzsamecetet és egy közepes, felkarikázott paradicsomot adtam hozzá, az egészet kissé visszaforraltam.

Egy másik serpenyőben minden zsiradék nélkül megpirítottam az ujjnyi vastag húskenyeret, és a buci alját, tetejét és egy kicsit a belsejét is. Nem baj, ha kicsit füstöl, így lesz igazán jó íze. Mikor a húskenyér elkészült, a buciba teszem, jócskán teszek rá az édeskés-fűszeres zöldségekből, majd az egész tetejét friss rukkolával borítom be.

Persze szabadtéren, faszénparázson készítve az igazi, barátainkat, de akár a gyerkőcöket is meglephetjük vele. 
Tapasztaltam… 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése