Menüpontok

2011. február 7., hétfő

Gordon Ramsay - Mennyei halételek

Tavaly decemberben – remek időzítéssel – a karácsonyi könyvpiacra jelent meg Gordon Ramsay halas ételeket bemutató könyve. Bár az eredeti mű már 1999-ben a boltokba került, bátran kijelenthetem, hogy mit sem vesztett aktualitásából.

A könyvet Magyarországon egy viszonylag új könyvpiaci szereplő a T-Bálint Kiadó jelentette meg. A társaság 2007 óta ad ki könyveket, működésük pedig három alapvető területen mozog, a tőzsde- és pénzügyek, a csúcsgasztronómia és a gyermekkönyvek. A cég hitvallása szerint „eszközeinket legjobban akkor használjuk ki, ha bemutatjuk merre tart ma a világ élvonala, és melléjük tesszük hazánk legjobb szakembereinek munkáit,  melyek komolyan állják a versenyt a nemzetközi élvonallal”. Szívet melengető gondolat.

Néhány szóban a lényegről…
A televízióból (Ramsay a konyha ördöge, A fickó F-el stb.) is ismert Gordon Ramsay, a többszörös Michelin-csillagos séf  a különlegesen könnyű, mégis intenzív ízvilágú  fogásairól vált ismertté. Miután első könyve a Passion for Flavour (Ízek bűvöletében) elnyerte a Glenfiddich Év Könyve díjat, figyelmét most azokra a fogásokra irányítja, melyek a legkedvesebbek számára: a halakra és a tenger gyümölcseire. Édesapjával, a néhai Gordon Scott Ramsay-vel gyakran pecáztak, első halakhoz kapcsolódó élményei tehát innentől számíthatók. A lapokról ezúttal olyan gyakorlati, hasznos információkat tudhatunk meg, mint a halak, rákok, kagylók beszerzése, tisztítása, filézése. Az egyszerű elkészítési módokon túl pedig több mint hetven ínycsiklandozó recept birtokába is juthatunk.

Ramsay főzési stílusa egyébként kifejezetten modern (Homár és kucsmagomba rizottó), franciás (Vörösmárna és paprika terrin) irányt mutat, néhol egy-egy jól irányzott fúziós (Gravlax tempurában sült osztrigával) beütéssel. Mindig törekszik a sohasem megkerülhető alapok betartására, a frissességre és a különlegességre. A kiadó ajánlása alapján „a könyv kifejezetten azokat a hobbi szakácsokat célozza meg, akik eddig talán még soha nem tapasztalták azt az örömet és dicsőséget, amit a halas és tengeri fogások elkészítése okozhat”. Saját véleményem szerint inkább azoknak okoz majd sikerélményt, akik azért nem teljesen konyhai analfabéták, hiszen egyik másik ételhez alapok és gyakorlat nélkül nehezen lehet sikerrel közelíteni. A másik fontos dolog, hogy néhány alapanyag kissé nehezen elérhető, éppen ezért nagyon szimpatikus, hogy sok helyen alternatívát is kínál. Mindettől függetlenül az ételek gyorsan elkészíthetőek, egészségesek és rendkívül változatosak.

A „Mennyei halételek” 224 oldalas keménytáblás könyv több, mint száz színes fotóval, sok recepttel, konyhai alapfogalmak, lépések, munkafolyamatok ismertetésével, rengeteg borajánlattal, bizton állíthatom, hogy a könyvespolc egyik éke lesz.
A kiadvány a T-bálint kiadótól rendelhető meg. www.tbkiado.hu

2 megjegyzés:

  1. Karácsonyra kaptam meg a könyvet. Igazán jó, hasznos és szép ajándék, de szerintem amatőr szakácsoknak túl bonyolult és a hozzávalókat sem lehet könnyen beszerezni.

    VálaszTörlés
  2. Rosenmayer András2011. február 9. 8:39

    Kedves „Kucsmagomba”!

    A Ramsay-könyvben mindössze négy olyan receptet találtam, ahol igazoltan nehézkes lehet a beszerzés, még akkor is, ha az alternatívákat is figyelembe veszem. Mindezt pedig egy hobbiszakács szintjén néztem, hiszen profi konyháknak ma már szinte minden beszerezhető, legyen az akár friss, akár fagyasztott. Azonban, ha nem találsz meg valamit, én is azt mondom, bátran kísérletezz, akár hagyd el az alternatívákat is, és varázsolj valamit magad. Nem baj, ha az adott receptet esetleg csak irányadóként kezeled.

    VálaszTörlés