Menüpontok

2013. október 23., szerda

Marhahús sütőtökös-gyömbéres nudlival, pikáns gombapürével

Már hetek óta egy igazi őszies hangulatú ételre vágytam. Azt is tudtam, hogy marhahús lesz, mivel viszonylag ritkán fogyasztjuk, majd kigondoltam hozzá a köretet is. Ugyan kicsit bizonytalan voltam abban, hogy a sokféle alapanyag és íz, mennyire lesz harmóniában egymással, de végül nagyon kellemesen csalódtunk!

Hozzávalók (4 főre):
40 dkg marhalapocka
25 dkg sütőtök,
25 dkg tönkölyliszt,
15 dkg csiperke,
15 dkg laska,
3 ek. tejföl, oregánó,
3 közepes burgonya,
só, fehérbors, gyömbér,
szerecsendió, 1 db tojás,
vaj, olívaolaj.

Elkészítés:
A burgonyát feltesszük héjában főni, ha kész, hűlni hagyjuk, megpucoljuk. A sütőtököt először jó félcentis karikákra, majd apró kockákra vágjuk. A marhalapockát ugyancsak kockára vágjuk, nagyjából úgy, mintha pörköltet készítenénk, de az sem baj, ha kicsit kisebb. Eközben a gombákat megtisztítjuk, durva darabokra vágjuk
A kihűlt burgonyát összenyomkodjuk, hozzáadjuk a tönkölylisztet, a tojást, sót és a szerecsendiót, majd tésztát gyúrunk. (A tönkölyliszt miatt a szokásos lisztmennyiségnél több kell!) A tésztából hosszú, rudakat sodrunk, ezeket pedig 2-3 cm távolságban felvágjuk, végül nudlit sodrunk, finoman lisztezzük, majd forró vízben kifőzzük.
Vajon-olívaolajon megpirítjuk a sütőtököt, és friss gyömbért reszelünk bele, sózzuk, borsozzuk. A gombákat serpenyőben megpirítjuk, a szokásos fűszerek mellett oregánóval ízesítjük, a végén tejföllel sűrítjük, majd finoman pürésítjük, (nem baj, ha kisebb darabok maradnak benne). A húst zsiradékon serpenyőben megpirítjuk, ha kész, a sütőtökös nudlival és a gombapürével együtt tálaljuk.

Bor:
Van ugye egy érdekes, de könnyen áthágható „szabály” az étel-bor párosításoknál. Ha vörös hús, akkor vörösbor. Igen ám, de mi van akkor, ha az összhatás már nem indokolja a vörösbort. Ez az étel remek példa erre, ezért én egy kissé karakteresebb, fűszeresebb sillert ajánlanék hozzá. Szekszárdról már évek óta igen szép borokat lehet találni ebben a kategóriában is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése